Az AccuCost Építőipari Költségvetés Készítő Kft
Magyarország
egyik vezető építészeti költségvetés kiírója.

Segítünk a kezdeti lépésekben, mert hisszük, hogy mindenkinek kijár
legalább egy olyan építkezés, amibe nem őszül bele.

A vállalkozásunk története egészen 2010-re nyúlik vissza, amikor még építőipari kivitelezéssel foglalkoztam, melyet egészen 2018-ig örömmel végeztem. Ekkor döntöttem a specializáció mellett, s ma már kizárólag csak építészeti költségvetés kiírásokat készítek.

Szatmári Róbert vagyok, építkezési szakértő, költségvetés készítő, az AccuCost Kft tulajdonosa, vezetője.

Miért az építészeti költségvetések?

A kivitelezői éveim alatt tapasztaltam meg főként azt, hogy milyen nagy szerepük van az építőipari költségvetéseknek és költségbecsléseknek egy építkezés során, s hogy ezek pontosságának, átgondoltságának hiánya milyen sok befejezetlen vagy épp az eredeti számításokat jócskán meghaladó összegből felépült épületeket eredményeznek.

Sorozatos gondot okoztak az alul- vagy túlárazott, a tényleges költségeket mellőző, pontatlan mennyiségeket felsorakoztató, hiányos szakmai anyagok, melyek az én munkám is megnehezítették.

A küldetésünk az útmutatás és fejlődés

Éppen ezért lett a személyes és a vállalkozásom küldetése is az, hogy segítsek az építtetőknek és kivitelezőknek abban, hogy minél pontosabb kiírásokkal és költségmeghatározásokkal rendelkezzenek és ezzel hatékony és az eredeti költségterveknek megfelelő projekteket adjanak át megrendelőiknek

További információért látogass el
www.epiteszetikoltsegvetes.hu weboldalra!
Bízd az AccuCost-ra költségvetésed elkészítését és spórolj
akár milliókat az építkezéseden!
Vissza a csomagokhoz
Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft